Bepotolt nászutunk Szamoán – Flitterwochen auf Samoa

Április 27 – Május 2

Igazábol még mielött megérkeztünk Uj-Zélandra már terveztük, hogy majd el szeretnénk menni kettesben egy csendes-oceáni szigetre, hogy megünnepeljük házasságkötésünket, Balu tanulmányai lezárását és hogy kicsit kipihenjük az elmult év szervezéseinek fáradalmait.

Szeptemberben Doriékkal beszélve Skype-on, a szamoai szigeteket ajánlották nekünk, pontosabban egy bizonyos szállást, ahol ök is voltak és nagyon jol érezték magukat. Miután megnéztük a szálloda honlapját, nem kellett sokáig gyözködjük magunkat, már vettük is fel a kapcsolatot egy utazási irodával és lefoglaltuk a repülöjegyeket és 5 éjszakát oktober elejére a „Virgin Cove Resort“-ban, amit

viszont el kellett tolnunk oktober végére, mert mire visszakapta az utazási iroda az igazolást a szállodátol, aközben (egy hétvége alatt) megemelkedtek a repülöjegyek árai és már tul drága lett volna számunkra! Igy gondoltuk, hogy egy-két hét már nem számit, nekünk az oktober vége is gyönyörüen megfelel! :o) Miután minden le lett foglalva és kifizetve, még jobban lázba kerültünk és már alig vártuk, hogy mehessünk!

Izgatottan álmodozva, hogy már csak három hét és kimenekülünk a fülcimpa lefagyaszto hideg télböl a „gatyarohaszto“ meleg, tropusi paradicsomba, Balu felhiv telefonon, hogy olvastam-e már az aznapi hireket! Egy oriási (8.1-es a Richter skálán) földrengés a Csendes-oceán déli részén, aminek az epicentruma csak pár kilométerre volt délre Szamoátol, kiváltott egy cunamit, ami nekiindult Szamoának és teljesen elöntötte a déli partját, ami azt jelenti, hogy pontosan a „Virgin Cove Resort“-unkat. A cunamiban sajnos sokan veszitették életüket, csak erösebbek és szerencsésebbek tudtak megkapaszkodni egy fában, és oriási káoszt hagyott maga után. Még Uj-Zélandon is volt riasztás, de itt szerencsére semmi nyoma nem volt! A hireket olvasva hirtelen nem tudtam, hogy a sirás kapjon el, hogy milyen szomoru dolog történt, vagy a hála, hogy még nem voltunk ott, pedig az elsö foglalásunk körülbelül arra az idöre szolt!

Hát sajnos elég gyakori itt az oceánok körül mindenféle földrengés, cunami, árviz … ezekhez nem nagyon voltunk elötte szokva. Igy hirtelen kicsit elment a kedvünk a nagy nyaralástol és gondoltuk, inkább bevállaljuk, hogy a fülcimpánk fagyjon le. Igy eltoltuk az egész szamoai kirándulásunkat április végére, ami a mult héten végre valora vált.

Különleges volt az egész utazásunk kezdete is, mert ujra visszautaztunk a „multba“, most még az europai idöszámitás möge is. Mivel Szamoa a dátumválaszto vonalnak pont a tulso oldalán van, igy igaz, hogy csak négy orát repültünk (Aucklandböl) oda, mégis 23 orával kellett visszaállitanunk az oránkat! Vagyis április 28-án indultunk és 27-én érkeztünk meg körülbelül ugyanabban az idöben! :o) Olyan furcsa volt, de legalább nem kellett „Jet-lag“-gel küszködnünk! ;o) Hi hi!

Szamoának amugy összesen 2800 km² az alapterülete, két szigetböl áll, a nyugati és a keleti szigetböl: mi a keletinek a déli részén voltunk, „Sa‘anapu“ faluban. Egész Szamoán nagy a szegénység, igy nagy részt a turizmusbol és a külföldön élö családtagokbol élnek. Mivel nagyon vallásosak az emberek (keresztyének), igy nem kellett félnünk a kriminalizmustol, mert nem mertek lopni! ;o) Eleve a szamoaiak, akiket megismerhettünk irto közvetlenek, vidámak és segitökészek voltak és nagyon érdeködtek a mi életünk iránt. Hát teljesen más környezetben is élnek, igy nem is csodálom, hogy kiváncsiak voltak. Hogy nem lopnak, azt az is bizonyitja, hogy a házaknak tárva nyitva áll egész nap az ajtajuk (amelyiknek van!), amivel azt fejezik ki, hogy mindenkit szeretettel várnak és nem zárnak ki senkit! A legtöbb háznak viszont még falai sincsenek, nincs mit titkolniuk egymás elöl! Különleges felfogás és nekünk elég idegen volt, de érdekes volt látni!

Ami még nagyon furcsa volt, hogy nincs temetöjük, az elhunyt családtagjaikat a saját földükön a házuk mellett temették el, hogy mindig együtt lehessen a család! Igy minden családi ház mellett volt egy nagy családi sir, amit egyesek jobban mások kevésbé diszitettek fel. Balunak ez a felfogás, hogy „együtt maradjon a család, ezért a kertemben temetem el a szülöket“ elég morbidnak és idegennek tünt. Én nagyon kedves ötletnek tartom és ha lenne nekem is a hazámban egy állando telkem, házzal és garantált örök otttartozkodással (ami ugye Europában elég ritka!), akkor én is el tudnám képzelni! Na, de kezdek letérni a témárol!

Szoval Szamoa:

Kedd délelött érkeztünk meg és már egyböl izgalmakkal kezdödött a nyaralás, mert nem sikerült sehol szamoai talát valtani! Igy majdnem csoron (szerencsére Balu kollegája még Dunedinben adott egy kis zsozsot), de boldogan – Balu mert élvezte az egész meleg légkört és uj látnivalokat, én meg azért, mert a reptéren mindkettönknek egy virágos nyakláncot akasztottak a nyakunkba és azokat csodáltam/szagolgattam – végül megérkeztünk a „Virgin Cove Resort“-ba, ami ugye hat honappal elötte még viz alatt állt! Viszont nagyon szépen helyre állitották az egészet, legalábbis az árviznek alig volt nyoma!

Egy hangulatos kis cölöpökön állo, pálmafalevelekkel boritott faházikoban („fale“-ban) laktunk, ami dagálykor 1.5m-re volt a tengertöl (apálykor kb. 4-5m-re). =o) Saját homokpartunk is volt!!!

Éppen ebédidö volt, igy gyorsan bekaptuk az elsö szamoai kosztunkat (már nem tudom mit ettünk, olyan izgatott voltam) és már pattantunk is bele a fürdöruhánkba és röviddel utána már a 30°C-os tengerben áztattuk a fehér (föleg én ;o) ) börünket! Balu egy gyors uszás után elökapta a buvárszemüvegét és cipöjét és nekilátott a halhajkurászásnak a korallok körül!

Késöbb mellénkgurult egy kokuszdio, ami Balut a következö szavakkal szugerálva: „Hámozz meg, törj fel és kostolj meg!“, arra a komoly négynapos feladatra ösztökölte, hogy mindennapi gyakorlással tanulmányozza és fejlessze a kokuszdio feltörésének modszereit. Kemény tortura, de mégis napi sikerélmény után utolso nap odáig sikerült fejlesztenie tehetségét, hogy a kokusztejet bontásnál már nem öntötte magára, hanem belefolyatta egy pohárba, amit nagy élvezettel megittunk. Jo zsiros volt, de finom!

Miközben Balut az „elkötelezettsége“ a kokuszdioval szemben agyilag naponta trappon tartotta, addig azért én sem engedtem magamat a napon és a homokban fetrengve szellemileg teljesen elpunnyadni. Már elsö este elkezdtem bevizsgálni a különbözö koktélokat, amelyikek közül nekem a legkedvesebb a „Pina Colada“ volt, mert azzal Balu teljesen váratlanul lepett meg egyik délután. De lehet, hogy csak az tetszett meg neki, hogy egy kokuszhéjban tálalták? Aranyos volt, mert vitte a saját kokuszhéjját, amit délután feltört és kipucolt, hogy a koktélt abba öntsék a pohár helyett. Amit nem tudtunk, hogy eleve kokuszhéjban szervirozták! De nem aranyos?

„Tupu“, az egyik „Virgin Cove“-i alkalmazott, minden nap szervezett valami jo kis programot, amivel ismertette a vendégekkel Szamoat és szokásait. Szervezett turákat, megmutatta, hogyan csinálnak kokuszdiohéjjal (Balu nagyon résen volt) és fával tüzet és különbözö kézimunkákat. Igy egyik délelött megtanitott, hogy hogyan kell pálmafalevélböl kosarat és kalapot fonni, amit nagy élvezettel rendszeresen gyakoroltam és továbbfejleszettem: igy a kosár és a Balunak font kalap mellett, lett egy gyümölcstálunk és egy kézitáskám is! :o)

A tengerben a fürdés nagyon kellemes volt! A viz hömérséklete olyan 30°C körül lehetett, és olyan magas volt a sotartalma, hogy simán lehetett a felszinén feküdni és pihenni, miközben a különlegesebbnél különlegesebb fajta halacskák uszkáltak körülöttünk.

Egyik délelött „Tupu“ bevitt minket, Balut és engem, a csonakjával a lagunába, ahol buvárkodthattunk és közben csodálatosan szép halakat és korallokat láthattunk! Olyan gyönyörü volt és olyan hihetetlen tiszta volt a viz, hogy nem gyöztem a Doriéktol kölcsönkapott vizalatti kamerával fényképezni a látnivalot. Szerencsére hamar betelt a memoriakártya, igy egy kicsit maradt idöm élvezni a viz alatti mesevilágot élöben is.

Hát, végülis igy nagyvonalakban ezeket csináltuk a pár nap alatt. Egyszer Balu bement Apiába, Szamoa fövárosába, egyszer meg egy nagyot kirándultunk „Sa‘anapu“ falujában és egy kosár magunk szedett gyümölccsel tértünk vissza. :o) A Balu által pucolt kokusszal együtt egy tökéletes uzsonnat teremtettünk!

Esténként Moli és zenekara muzsikáláshoz finomakat vacsoráztunk a „Resort“ éttermében, amiket volt, hogy desszerttel öblitettünk le, és visszatérve a „fale“-nkhoz kiültünk a tengerpartra vagy a tornácunkra és egy kis vörösbor mellett nézegettük a csillagokat és beszélgettünk mig elálmosodtunk.

Egyik este a borozgatás közben Balu elkezdett egy hajnalit (népdalt) énekelni, igy az est nagy énekelésbe „fajult“ - hajnaliktol kezdve szeki és szatmári énekekig mindent énekeltünk! ;o) Olyan hangulatos volt, hogy csak NNNNNA! Jaj, már annyira hiányoznak a jo kis népdalos/néptáncos esték!

Ja, majdnem elfelejtettem elmesélni a legmeglepöbb eseményt! Harmadik nap kiderült, hogy a szomszédaink Uj-Zélandon élö magyarok voltak, egy fiatal par, akik ugyanugy mint mi éppen a nászutukat töltötték Szamoán. Mivel sajnos már másnap utaztak tovább, igy csak egy esténk maradt együtt. De jokat beszélgettünk a homokban és a vizben ülve egy frissen tört kokuszdiot (vajon ki törte föl nekünk? ;o) ) majszolva.

Utolso este még ittunk egy koktélt vacsora elött, játszottunk egy játékot az étteremben és élveztük az utolso pillanatokat Szamoán. Moli és a zenekara tök jofejek voltak, mert külön odajöttek a mi asztalunkhoz és mivel tudták, hogy az utolso estét töltjük velük, igy zenéltek nekünk két számot.

23:00 ora körül kivittek minket a reptérre és vasárnap hajnalban 01:00 orakor elindult a repülögép Szamoárol és hétfö reggel 05:00 orakor megérkezett vissza Uj-Zélandra! Igy a vasárnap nekünk teljesen elmaradt, ami éppen anyák napja volt! Utolag „Boldog anyák napját kivánunk“ minden anyukának, de föleg a mieinknek meg Boginak, aki pont aznap szülte meg drága elsö kisgyermekét! :o)

Noch vor unserer Ankunft in Neuseeland letztes Jahr haben Balu und ich entschieden, dass wir während unserem Aufenthaltsjahr in Neuseeland unsere Flitterwochen auf einer romantischen Insel irgendwo im pazifischen Ozean nachholen möchten. In Dunedin angekommen und langsam einheimisch geworden, wurde uns von Dori und Gábor die südpazifische Inselgruppe Samoa empfohlen, die ca. 4000km nordöstlich (32° nördlich und 20° östlich) von Dunedin entfernt liegt.

Die Internet-Bilder beliebäugelnd haben wir uns sofort in die kleine Inselgruppe verliebt, kontaktierten umgehend ein Reisebüro und legten uns auf Ende Oktober 2009 für 5 Nächte im „Virgin Cove Resort“ (traumhaftes Plätzchen) fest. Doch drei Wochen vor unserer Abreise in das tropische Paradies entschieden grössere Mächte, dass wir uns umentscheiden und unsere Flitterwochen auf Ende April verschieben sollen. Anfangs Oktober löste nämlich ein enormes Erdbeben der Stärke 8.1 auf der Richter-Skala einen riesigen Tsunami aus und überflutete und verwüstete somit den südlichen Teil von Samoa (d.h. genau unser Resort) komplett. Der Tsunami war so gewaltig, dass wir sogar hier in Neuseeland eine Gefahrenmeldung ankündigten bekamen. Nun, zum Glück ist hier in Dunedin davon nichts zu spüren gewesen, doch Samoa hat lange an den schweren Folgen leiden müssen. :o(

Letzte Woche war es aber dann schliesslich soweit, dass wir aus dem verregneten Dunedin endlich in die 30°C nach Samoa reisen durften.

Da die Insel unmittelbar auf der anderen Seite der „International Date Line“ liegt und Neuseeland auf der anderen, mussten wir nach einem vierstündigen Flug unsere Uhr um ganze 23 Stunden zurückstellen. So sind wir am Mittwoch losgeflogen und cirka um dieselbe Zeit am Dienstag in Samoa angekommen. :o) 23 Stunden jünger, cool! ;o)

Die Zeit auf Samoa war herrlich! Wir wohnten in einer kleinen auf Pfählern stehenden, mit Palmenblättern bedeckten Hütte, die direkt am Meer lag. Wir hatten unseren eigenen Standstrand vor der „Tür“ (nur bildlich vorzustellen, denn es war keine vorhanden), deren Breite sich je nach Gezeiten zwischen 1.5m und 5m änderte! Der ganze Ort war abgelegen, die Umgebung „Natur pur“ und weit entfernt von jeglicher Zivilisation … und doch fühlten wir uns in purem Luxus! :o)

Balu liess sich jeden Tag aufs Neue mit einer weiterführenden Idee begeistern, wie er am besten eine Kokosnuss aufbrechen könnte, und ich lernte von den Samoanern, wie man Körbe, Hüte und andere nützliche Dinge flechtet. Ausserdem probierten wir jeden Tag eine neue samoanische Köstlichkeit aus, lernten wie sie Feuer machen (ohne Streichhölzer, versteht sich), erfuhren viel Interessantes über die fremde Kultur und ihren Glauben (sehr religiöse Leute, kaum Kriminalität) und unternahmen mit Tupu (dem Samoaner, der uns die vielen nützlichen Dinge beibrachte) eine Bootsfahrt in der Lagune zu den Korallen, wo wir beim Schnorcheln die atemberaubendsten Fische, Korallen und Seesterne bestaunen und fotografieren konnten. Es war einfach traumhaft!

Den Tag verbrachten wir also mit Kokos essen, flechten, schnorcheln, schwimmen im 30°C warmen Meer (oder nur auf dem Wasser liegen klappte dank hoher Salzkonzentration auch wunderbar!), kleineren Ausflügen ins Dorf und unters Wasser ;o), knipsen von tausenden von Bildern oder mit einfach relaxen und die Seele baumeln lassen.

Abends genossen wir meist bei einem Cocktail oder einem Bananensplit und der musikalischen Untermalung durch Moli und seine Band die gemütliche Atmosphäre im Restaurant und gingen danach zurück zu unserer Hütte, wo wir am Strand bei einem Gläschen Wein den wunderschönen Sternenhimmel und den Vollmond bewunderten und bis spät in die Nacht plauderten! Es war einfach so schön zu zweit zu sein, entfernt von der modernen Zivilisation (sogar um ein Buch zu lesen, mussten wir die Taschenlampe benutzen oder die Öllampe mit ins Bett nehmen ;o))!

An unserem letzten Abend auf Samoa spielten uns Moli und seine Band zwei Abschiedslieder an unserem Tisch, was natürlich den Abschied für uns noch schwerzhafter machte und wurden dann so gegen 23:00 Uhr zum Flughafen gebracht.

Unser Flugzeug flog am Sonntagmorgen um 01:00 Uhr von Samoa ab und landete vier Stunden später am Montagmorgen um 05:00 Uhr wieder in Neuseeland. Somit haben wir den ganzen Sonntag übersprungen! ;o) Der 2. Mai 2010 hat somit nie in unserem Leben existiert, oder nur gerade mal für eine Stunde! Schräg, gell?