Bepotolt nászutunk Szamoán – Flitterwochen auf Samoa

Április 27 – Május 2

Igazábol még mielött megérkeztünk Uj-Zélandra már terveztük, hogy majd el szeretnénk menni kettesben egy csendes-oceáni szigetre, hogy megünnepeljük házasságkötésünket, Balu tanulmányai lezárását és hogy kicsit kipihenjük az elmult év szervezéseinek fáradalmait.

Szeptemberben Doriékkal beszélve Skype-on, a szamoai szigeteket ajánlották nekünk, pontosabban egy bizonyos szállást, ahol ök is voltak és nagyon jol érezték magukat. Miután megnéztük a szálloda honlapját, nem kellett sokáig gyözködjük magunkat, már vettük is fel a kapcsolatot egy utazási irodával és lefoglaltuk a repülöjegyeket és 5 éjszakát oktober elejére a „Virgin Cove Resort“-ban, amit

viszont el kellett tolnunk oktober végére, mert mire visszakapta az utazási iroda az igazolást a szállodátol, aközben (egy hétvége alatt) megemelkedtek a repülöjegyek árai és már tul drága lett volna számunkra! Igy gondoltuk, hogy egy-két hét már nem számit, nekünk az oktober vége is gyönyörüen megfelel! :o) Miután minden le lett foglalva és kifizetve, még jobban lázba kerültünk és már alig vártuk, hogy mehessünk!

Izgatottan álmodozva, hogy már csak három hét és kimenekülünk a fülcimpa lefagyaszto hideg télböl a „gatyarohaszto“ meleg, tropusi paradicsomba, Balu felhiv telefonon, hogy olvastam-e már az aznapi hireket! Egy oriási (8.1-es a Richter skálán) földrengés a Csendes-oceán déli részén, aminek az epicentruma csak pár kilométerre volt délre Szamoátol, kiváltott egy cunamit, ami nekiindult Szamoának és teljesen elöntötte a déli partját, ami azt jelenti, hogy pontosan a „Virgin Cove Resort“-unkat. A cunamiban sajnos sokan veszitették életüket, csak erösebbek és szerencsésebbek tudtak megkapaszkodni egy fában, és oriási káoszt hagyott maga után. Még Uj-Zélandon is volt riasztás, de itt szerencsére semmi nyoma nem volt! A hireket olvasva hirtelen nem tudtam, hogy a sirás kapjon el, hogy milyen szomoru dolog történt, vagy a hála, hogy még nem voltunk ott, pedig az elsö foglalásunk körülbelül arra az idöre szolt!

Hát sajnos elég gyakori itt az oceánok körül mindenféle földrengés, cunami, árviz … ezekhez nem nagyon voltunk elötte szokva. Igy hirtelen kicsit elment a kedvünk a nagy nyaralástol és gondoltuk, inkább bevállaljuk, hogy a fülcimpánk fagyjon le. Igy eltoltuk az egész szamoai kirándulásunkat április végére, ami a mult héten végre valora vált.

Különleges volt az egész utazásunk kezdete is, mert ujra visszautaztunk a „multba“, most még az europai idöszámitás möge is. Mivel Szamoa a dátumválaszto vonalnak pont a tulso oldalán van, igy igaz, hogy csak négy orát repültünk (Aucklandböl) oda, mégis 23 orával kellett visszaállitanunk az oránkat! Vagyis április 28-án indultunk és 27-én érkeztünk meg körülbelül ugyanabban az idöben! :o) Olyan furcsa volt, de legalább nem kellett „Jet-lag“-gel küszködnünk! ;o) Hi hi!

Szamoának amugy összesen 2800 km² az alapterülete, két szigetböl áll, a nyugati és a keleti szigetböl: mi a keletinek a déli részén voltunk, „Sa‘anapu“ faluban. Egész Szamoán nagy a szegénység, igy nagy részt a turizmusbol és a külföldön élö családtagokbol élnek. Mivel nagyon vallásosak az emberek (keresztyének), igy nem kellett félnünk a kriminalizmustol, mert nem mertek lopni! ;o) Eleve a szamoaiak, akiket megismerhettünk irto közvetlenek, vidámak és segitökészek voltak és nagyon érdeködtek a mi életünk iránt. Hát teljesen más környezetben is élnek, igy nem is csodálom, hogy kiváncsiak voltak. Hogy nem lopnak, azt az is bizonyitja, hogy a házaknak tárva nyitva áll egész nap az ajtajuk (amelyiknek van!), amivel azt fejezik ki, hogy mindenkit szeretettel várnak és nem zárnak ki senkit! A legtöbb háznak viszont még falai sincsenek, nincs mit titkolniuk egymás elöl! Különleges felfogás és nekünk elég idegen volt, de érdekes volt látni!

Ami még nagyon furcsa volt, hogy nincs temetöjük, az elhunyt családtagjaikat a saját földükön a házuk mellett temették el, hogy mindig együtt lehessen a család! Igy minden családi ház mellett volt egy nagy családi sir, amit egyesek jobban mások kevésbé diszitettek fel. Balunak ez a felfogás, hogy „együtt maradjon a család, ezért a kertemben temetem el a szülöket“ elég morbidnak és idegennek tünt. Én nagyon kedves ötletnek tartom és ha lenne nekem is a hazámban egy állando telkem, házzal és garantált örök otttartozkodással (ami ugye Europában elég ritka!), akkor én is el tudnám képzelni! Na, de kezdek letérni a témárol!

Szoval Szamoa:

Kedd délelött érkeztünk meg és már egyböl izgalmakkal kezdödött a nyaralás, mert nem sikerült sehol szamoai talát valtani! Igy majdnem csoron (szerencsére Balu kollegája még Dunedinben adott egy kis zsozsot), de boldogan – Balu mert élvezte az egész meleg légkört és uj látnivalokat, én meg azért, mert a reptéren mindkettönknek egy virágos nyakláncot akasztottak a nyakunkba és azokat csodáltam/szagolgattam – végül megérkeztünk a „Virgin Cove Resort“-ba, ami ugye hat honappal elötte még viz alatt állt! Viszont nagyon szépen helyre állitották az egészet, legalábbis az árviznek alig volt nyoma!

Egy hangulatos kis cölöpökön állo, pálmafalevelekkel boritott faházikoban („fale“-ban) laktunk, ami dagálykor 1.5m-re volt a tengertöl (apálykor kb. 4-5m-re). =o) Saját homokpartunk is volt!!!

Éppen ebédidö volt, igy gyorsan bekaptuk az elsö szamoai kosztunkat (már nem tudom mit ettünk, olyan izgatott voltam) és már pattantunk is bele a fürdöruhánkba és röviddel utána már a 30°C-os tengerben áztattuk a fehér (föleg én ;o) ) börünket! Balu egy gyors uszás után elökapta a buvárszemüvegét és cipöjét és nekilátott a halhajkurászásnak a korallok körül!

Késöbb mellénkgurult egy kokuszdio, ami Balut a következö szavakkal szugerálva: „Hámozz meg, törj fel és kostolj meg!“, arra a komoly négynapos feladatra ösztökölte, hogy mindennapi gyakorlással tanulmányozza és fejlessze a kokuszdio feltörésének modszereit. Kemény tortura, de mégis napi sikerélmény után utolso nap odáig sikerült fejlesztenie tehetségét, hogy a kokusztejet bontásnál már nem öntötte magára, hanem belefolyatta egy pohárba, amit nagy élvezettel megittunk. Jo zsiros volt, de finom!

Miközben Balut az „elkötelezettsége“ a kokuszdioval szemben agyilag naponta trappon tartotta, addig azért én sem engedtem magamat a napon és a homokban fetrengve szellemileg teljesen elpunnyadni. Már elsö este elkezdtem bevizsgálni a különbözö koktélokat, amelyikek közül nekem a legkedvesebb a „Pina Colada“ volt, mert azzal Balu teljesen váratlanul lepett meg egyik délután. De lehet, hogy csak az tetszett meg neki, hogy egy kokuszhéjban tálalták? Aranyos volt, mert vitte a saját kokuszhéjját, amit délután feltört és kipucolt, hogy a koktélt abba öntsék a pohár helyett. Amit nem tudtunk, hogy eleve kokuszhéjban szervirozták! De nem aranyos?

„Tupu“, az egyik „Virgin Cove“-i alkalmazott, minden nap szervezett valami jo kis programot, amivel ismertette a vendégekkel Szamoat és szokásait. Szervezett turákat, megmutatta, hogyan csinálnak kokuszdiohéjjal (Balu nagyon résen volt) és fával tüzet és különbözö kézimunkákat. Igy egyik délelött megtanitott, hogy hogyan kell pálmafalevélböl kosarat és kalapot fonni, amit nagy élvezettel rendszeresen gyakoroltam és továbbfejleszettem: igy a kosár és a Balunak font kalap mellett, lett egy gyümölcstálunk és egy kézitáskám is! :o)

A tengerben a fürdés nagyon kellemes volt! A viz hömérséklete olyan 30°C körül lehetett, és olyan magas volt a sotartalma, hogy simán lehetett a felszinén feküdni és pihenni, miközben a különlegesebbnél különlegesebb fajta halacskák uszkáltak körülöttünk.

Egyik délelött „Tupu“ bevitt minket, Balut és engem, a csonakjával a lagunába, ahol buvárkodthattunk és közben csodálatosan szép halakat és korallokat láthattunk! Olyan gyönyörü volt és olyan hihetetlen tiszta volt a viz, hogy nem gyöztem a Doriéktol kölcsönkapott vizalatti kamerával fényképezni a látnivalot. Szerencsére hamar betelt a memoriakártya, igy egy kicsit maradt idöm élvezni a viz alatti mesevilágot élöben is.

Hát, végülis igy nagyvonalakban ezeket csináltuk a pár nap alatt. Egyszer Balu bement Apiába, Szamoa fövárosába, egyszer meg egy nagyot kirándultunk „Sa‘anapu“ falujában és egy kosár magunk szedett gyümölccsel tértünk vissza. :o) A Balu által pucolt kokusszal együtt egy tökéletes uzsonnat teremtettünk!

Esténként Moli és zenekara muzsikáláshoz finomakat vacsoráztunk a „Resort“ éttermében, amiket volt, hogy desszerttel öblitettünk le, és visszatérve a „fale“-nkhoz kiültünk a tengerpartra vagy a tornácunkra és egy kis vörösbor mellett nézegettük a csillagokat és beszélgettünk mig elálmosodtunk.

Egyik este a borozgatás közben Balu elkezdett egy hajnalit (népdalt) énekelni, igy az est nagy énekelésbe „fajult“ - hajnaliktol kezdve szeki és szatmári énekekig mindent énekeltünk! ;o) Olyan hangulatos volt, hogy csak NNNNNA! Jaj, már annyira hiányoznak a jo kis népdalos/néptáncos esték!

Ja, majdnem elfelejtettem elmesélni a legmeglepöbb eseményt! Harmadik nap kiderült, hogy a szomszédaink Uj-Zélandon élö magyarok voltak, egy fiatal par, akik ugyanugy mint mi éppen a nászutukat töltötték Szamoán. Mivel sajnos már másnap utaztak tovább, igy csak egy esténk maradt együtt. De jokat beszélgettünk a homokban és a vizben ülve egy frissen tört kokuszdiot (vajon ki törte föl nekünk? ;o) ) majszolva.

Utolso este még ittunk egy koktélt vacsora elött, játszottunk egy játékot az étteremben és élveztük az utolso pillanatokat Szamoán. Moli és a zenekara tök jofejek voltak, mert külön odajöttek a mi asztalunkhoz és mivel tudták, hogy az utolso estét töltjük velük, igy zenéltek nekünk két számot.

23:00 ora körül kivittek minket a reptérre és vasárnap hajnalban 01:00 orakor elindult a repülögép Szamoárol és hétfö reggel 05:00 orakor megérkezett vissza Uj-Zélandra! Igy a vasárnap nekünk teljesen elmaradt, ami éppen anyák napja volt! Utolag „Boldog anyák napját kivánunk“ minden anyukának, de föleg a mieinknek meg Boginak, aki pont aznap szülte meg drága elsö kisgyermekét! :o)

Noch vor unserer Ankunft in Neuseeland letztes Jahr haben Balu und ich entschieden, dass wir während unserem Aufenthaltsjahr in Neuseeland unsere Flitterwochen auf einer romantischen Insel irgendwo im pazifischen Ozean nachholen möchten. In Dunedin angekommen und langsam einheimisch geworden, wurde uns von Dori und Gábor die südpazifische Inselgruppe Samoa empfohlen, die ca. 4000km nordöstlich (32° nördlich und 20° östlich) von Dunedin entfernt liegt.

Die Internet-Bilder beliebäugelnd haben wir uns sofort in die kleine Inselgruppe verliebt, kontaktierten umgehend ein Reisebüro und legten uns auf Ende Oktober 2009 für 5 Nächte im „Virgin Cove Resort“ (traumhaftes Plätzchen) fest. Doch drei Wochen vor unserer Abreise in das tropische Paradies entschieden grössere Mächte, dass wir uns umentscheiden und unsere Flitterwochen auf Ende April verschieben sollen. Anfangs Oktober löste nämlich ein enormes Erdbeben der Stärke 8.1 auf der Richter-Skala einen riesigen Tsunami aus und überflutete und verwüstete somit den südlichen Teil von Samoa (d.h. genau unser Resort) komplett. Der Tsunami war so gewaltig, dass wir sogar hier in Neuseeland eine Gefahrenmeldung ankündigten bekamen. Nun, zum Glück ist hier in Dunedin davon nichts zu spüren gewesen, doch Samoa hat lange an den schweren Folgen leiden müssen. :o(

Letzte Woche war es aber dann schliesslich soweit, dass wir aus dem verregneten Dunedin endlich in die 30°C nach Samoa reisen durften.

Da die Insel unmittelbar auf der anderen Seite der „International Date Line“ liegt und Neuseeland auf der anderen, mussten wir nach einem vierstündigen Flug unsere Uhr um ganze 23 Stunden zurückstellen. So sind wir am Mittwoch losgeflogen und cirka um dieselbe Zeit am Dienstag in Samoa angekommen. :o) 23 Stunden jünger, cool! ;o)

Die Zeit auf Samoa war herrlich! Wir wohnten in einer kleinen auf Pfählern stehenden, mit Palmenblättern bedeckten Hütte, die direkt am Meer lag. Wir hatten unseren eigenen Standstrand vor der „Tür“ (nur bildlich vorzustellen, denn es war keine vorhanden), deren Breite sich je nach Gezeiten zwischen 1.5m und 5m änderte! Der ganze Ort war abgelegen, die Umgebung „Natur pur“ und weit entfernt von jeglicher Zivilisation … und doch fühlten wir uns in purem Luxus! :o)

Balu liess sich jeden Tag aufs Neue mit einer weiterführenden Idee begeistern, wie er am besten eine Kokosnuss aufbrechen könnte, und ich lernte von den Samoanern, wie man Körbe, Hüte und andere nützliche Dinge flechtet. Ausserdem probierten wir jeden Tag eine neue samoanische Köstlichkeit aus, lernten wie sie Feuer machen (ohne Streichhölzer, versteht sich), erfuhren viel Interessantes über die fremde Kultur und ihren Glauben (sehr religiöse Leute, kaum Kriminalität) und unternahmen mit Tupu (dem Samoaner, der uns die vielen nützlichen Dinge beibrachte) eine Bootsfahrt in der Lagune zu den Korallen, wo wir beim Schnorcheln die atemberaubendsten Fische, Korallen und Seesterne bestaunen und fotografieren konnten. Es war einfach traumhaft!

Den Tag verbrachten wir also mit Kokos essen, flechten, schnorcheln, schwimmen im 30°C warmen Meer (oder nur auf dem Wasser liegen klappte dank hoher Salzkonzentration auch wunderbar!), kleineren Ausflügen ins Dorf und unters Wasser ;o), knipsen von tausenden von Bildern oder mit einfach relaxen und die Seele baumeln lassen.

Abends genossen wir meist bei einem Cocktail oder einem Bananensplit und der musikalischen Untermalung durch Moli und seine Band die gemütliche Atmosphäre im Restaurant und gingen danach zurück zu unserer Hütte, wo wir am Strand bei einem Gläschen Wein den wunderschönen Sternenhimmel und den Vollmond bewunderten und bis spät in die Nacht plauderten! Es war einfach so schön zu zweit zu sein, entfernt von der modernen Zivilisation (sogar um ein Buch zu lesen, mussten wir die Taschenlampe benutzen oder die Öllampe mit ins Bett nehmen ;o))!

An unserem letzten Abend auf Samoa spielten uns Moli und seine Band zwei Abschiedslieder an unserem Tisch, was natürlich den Abschied für uns noch schwerzhafter machte und wurden dann so gegen 23:00 Uhr zum Flughafen gebracht.

Unser Flugzeug flog am Sonntagmorgen um 01:00 Uhr von Samoa ab und landete vier Stunden später am Montagmorgen um 05:00 Uhr wieder in Neuseeland. Somit haben wir den ganzen Sonntag übersprungen! ;o) Der 2. Mai 2010 hat somit nie in unserem Leben existiert, oder nur gerade mal für eine Stunde! Schräg, gell?

HUSVÉT / OSTERN

Abel Tasman National Park & Farewell Spit: Április 1-6

Dorival és Gáborral töltöttük a husvéti hosszu hétvégénket a déli sziget északi partján. Aprilis 1-re beszéltük meg a találkozást a „Blenheim“-i reptéren, ahova Doriék érkeztek! 9 orát vezettünk odáig és végig azon törtük a fejünket, hogy mivel fogjuk Doriékat bolondok napján átverni! Sajnos nem egészen jött össze az elsö bolondito tervünk, mert Doriék is közben megvicceltek minket és az övék keresztbe tett a mi tervünknek! De szerencsére igy legalább fel voltunk készülve a komolytalanságukra és ezáltal nem tudtak minket becsapni!

Viszont ami nem volt szándékos, hogy véletlenül félreértettük a gépük érkezési idöpontját (bár én még mindig azt állitom, hogy Gábor egy késöbbi idöpontot adott nekünk meg ;o) ) és igy másfél orát vártak szegények ránk a reptéren! De nem kellett öket kicsit sem félteni, mert gondoskodtak ök magukrol és volt náluk egy 2 l-es doboz finom vörösbor, amit várakozás közben bekostolgattak!

Blenheimtöl még egy 3 orás kocsikázás várt ránk, miközben nagy sikerrel jártunk a második áprilisi átverésünkkel! Szegényeket jol behuztuk a csöbe! Motuekaban aludtunk egy szuper „Backpackers“-ben, ahol borozás mellett Doriék elsütötték a második áprilisi poénjukat! Sajnos mi is totálisan beleestünk a hülyeségükbe!

Szoval vidáman indult a hétvégénk és végig az is maradt!

Pénteken reggel már aránylag korán kint voltunk „Waypoint“-ban, ahol két kétszemélyes kajakot béreltünk és nekiláttunk egy gyönyörü kajakturának a part mentén. Alitolag Uj-Zéland egyik legszebb partja! Ahol kedvünk látta kiálltunk strandolni, pihenni és fürdeni, utána mentünk tovább mig meg nem érkeztünk a végállomásra! Kihuztuk a strandra a kajakokat, kipakoltuk az összes cuccunkat belöle majd a vizitaxi eljött a kajakunkért, hogy visszavigye a kikötöbe!

Az ugynevezett „Anchorage“-ban felvertük Doriék 3 személyes sátrát, amiben négyen terveztünk aludni! :o) De meglepöen jol elfértünk és garantálom, hogy semelyikönk sem fázott! ;o) Mivel a kempingben aránylag nomád körülmények voltak (vagyis se zuhanyozo se fözö lehetöség nem volt), igy nekünk kellett vinni magunkkal mindent! Este a kis gázmelegitönkön megföztük a vacsoránkat, teánkat és melegitettük magunkat a meleg tabortüznél! :o) Igy füstösen és mosatlanul befeküdtünk mint a heringek a sátorba! :o)

Masnap reggel kellemesen keltünk, megteritettünk a reggelihez és gyönyörü napsütésben föztünk virslit a gázsütön, meg ittunk forro teát! Reggeli után összepakoltuk a sátrat meg az összes holminkat és jol megpakolva visszabattyogtunk a kocsinkhoz, ami egy 4 orás csodaszép tura volt, de fáraszto is egyben! Egy helyen megálltunk strandolni, ebédelni és Balu fürdött is (Gábor aludt egy kört)!

Hulla fáradtan és koffeinhiányossági tünetekkel szenvedve felvertük a sátrat (itt már a miénket, ami egy picit nagyobb ;) ) egy tengerparti kempingben, ahol összesen két éjszakát maradtunk! Szuper kis hely volt; volt rendes konyhája, ahol tudtunk fözni, mosogatni, stb., és még magyarokkal is találkoztunk! :o)

Vasárnap reggel mikor kicammogtunk a sátorbol megláttuk, hogy még a nyuszi is megtalált minket! A sátrunk bejárata elött aranyos kis himes tojások voltak eldugva, Gábor arcán meg feltünöen nagy volt a vigyor! Gábor tudnélik szeret a tyukokkal kelni és van egy olyan sanda érzésem (bár ö nem vallotta be), hogy ö találkozott a nyuszival korareggel és összehaverkodtak! :o)

Hát nem jofej!? :o) Dori is! Külön festettek otthon tojásokat és végig a csomagjukban rejtegették/örizgették, hogy nehogy meglássuk a meglepit! Olyan kis édesek, komolyan! Ha csak megint rágondolok, már keményszik a kis gumo a torkomban! :o)

Az ünnepi husvét vasárnapi reggelit a tengerparton fogyasztottuk. Nagyon hangulatos volt, mert rajtunk kivül senki nem volt a strandon, igy elövettük megint a kis gázsütönket, sütöttünk szalonnát, sonkát, tükörtojást … még a kenyeret is megpiritottuk. Délután kimentünk a“Wharariki Beach“-re meg a „Farewell Spit“-hez, ami egy nagyon érdekes partrész! A formája felülröl mintha egy kiwinek a fejét ábrázolná!

Kirándulgattunk, vándoroltunk, gyönyörü partokat láttunk, itt-ott kávéztunk és kifogtuk az elsö lazacunkat (ezt már hétfön)! Ez föleg Dodonak volt nagy szám, mert nagyon rákapott a horgászásra és a karácsonyi sikertelenség után még mindig nagyon várta azt a pillanatot, hogy kifogja az élete elsö lazacát … vagy legalább hal legyen! Hát sikertül! Söt, összesen négyet is kifogtunk lányok, amit egyböl ott helyben kivánságunk szerint elkészitettek nekünk! Igy lett 3 füstölt és egy feldarabolt nyers halunk ebédre, amit ismét valamerre a tengerparti homokban ettünk meg egy kis a gázfözönkön fözött rizzsel! :o)

Végül hétfö este kivittük Doriékat a „Bleinheim“-i reptérre és megint egyszer ahhoz a ponthoz értünk, hogy fájo szivvel bucsut kellett vennünk egymástol, sejtve, hogy Uj-Zélandon már többet nem fogunk talalkozni! Talán ezért is volt nekünk most még nehezebb elbucsuzni tölük! Nem találkoztunk végülis olyan sokat Uj-Zélandon, de valahogy tök jo velük együtt lenni! Egyszerüen mind a négyünkben találni lehet valami hasonloságot és azt keresztbe-kasul és össze-vissza! ;o) Egyszerüen négy tök jo barát – egy nagy értékes barátság, ami itt Uj-Zélandon kezdödött és, bár még nem tudjuk, hogy hol, de mindenképpen folytatodni fog, mert nagy érték! (Folyt. köv.! ;o) )

Baluval igy kicsit szomorkásan kettesben továbbmentünk „Kaikoura“-ba, ahol egy éjszakát töltöttünk! Másnap reggelre elvileg az volt a tervünk, hogy kimegyünk egy hajoval a tengerre delifinekkel uszni, de sajnos elég rossz volt az idö, hideg volt és a hangulatunk sem volt megfelelö hozzá! Nem is beszélve arrol, hogy alig aludtam egész éjszaka, mert a szomszéd szobában egy hapsi olyan hihetetlen hangosan horkolt, mintha mellettem feküdt volna! Azt hittem már megörülök töle!

Igy kb. három ora alvás után nem éreztem magamat elég fittnek, hogy a delfinekkel bohockodjak! De legalább igy megsporolván a pénzt beültünk egy oriásit reggelizni egy „Kaikoura“-i kis étkezöbe és jol belaktunk! :o) Az is jo! Este 18:00 ora körül végül megérkeztünk a szeretett kis dunedini otthonunkba, ami már egy picit hiányzott mindkettönknek! ;o)

Am Karfreitag machten wir uns zu viert bereits am frühen Morgen auf nach Waypoint, von wo wir aus der Küste entlang bis Anchorage mit zwei Kayaks paddelten. Je nach Lust und Laune legten wir an menschenleeren Stränden an, ruhten uns etwas aus, genossen die warmen Sonnenstrahlen und badeten im Meer!Über die Ostertage trafen wir uns wieder mit Dori und Gábor aus Wellington und verbrachten vier wunderschöne und lustige Tage miteinander im „Abel Tasman National Park“ (einer der schönsten Regionen in Neusseeland) und am Farewell Spit!

In der Anchorage Bucht angekommen, liessen wir unsere Kayaks am Strand, damit sie das nächste Wassertaxi abholen konnte und machten uns auf zu unserem Kempingplatz, wo absolut nomadische Bedingungen herrschten! Weder warmes Wasser/Dusche noch Kochmöglichkeit usw. … aber wir hatten ja alles, was wir brauchten mit.

Nach einer gemütlichen Nacht zu viert in einem Drei-Personen-Zelt ;o) weckten uns die ersten Sonnenstrahlen, danach kochten wir unser Frühstück gemütlich auf dem Gasbrenner (ein Chemiker war ja mit ;o) ) und machten uns voll bepackt auf den 4-stündigen Rückweg durch den „Abel Tasman National Park“, der traumhaft schön war aber auch sehr anstrengend! Hie und Da legten wir eine kleine Pause am Strand ein.

Die nächsten beiden Nächte verbrachten wir zwar ebenfalls an einem Kempingplatz, doch dieser war etwas „luxuriöser“ als der letzte! Am Sonntagmorgen hat uns sogar der Osterhase mit schönen, gefärbten Eiern und Schokolade überrascht! :o)

Das Frühstück assen wir gemütlich direkt am menschenleeren Meeresstrand. War echt hammerschön!

Am Nachmittag gingen wir zum Farewell Spit, das von oben wie ein Kiwi aussieht und erfreuten uns an wundervollen Stränden (wie z.B. am Wharariki Beach)!

Am Ostermontag sorgten Dori und ich für das Mittagessen, indem wir uns insgesamt vier Lachse aus einem See angelten! ;o) Mit etwas auf dem Gasbrenner gekochtem Reis schmeckten sie vorzüglich!

Am Abend mussten wir uns dann wieder einmal schmerzlich von Dori und Gábor trennen, die in Bleinheim den Flieger zurück nach Wellington nahmen und gingen dann zu zweit weiter nach Kaikoura! In Kaikoura hatten wir nämlich vor, am nächsten Morgen mit dem Boot zu den Delfinen im Meer hinauszufahren, wo wir mit den Delfinen hätten schwimmen und spielen können! Doch leider sah das Wetter ziemlich regnerisch und windig aus und so machten wir uns gleich auf den Weg zurück nach Dunedin in unsere geliebte kleine Wohnung! :o)

Sydney-Ausztrália: Március 11-15

Március közepén elöször utaztunk külföldre, illetve tengeren tulra ;o), amiota itt vagyunk Uj-Zélandon! Melbourne-ön, Syndey-n vagy Brisbane-en gondolkoztunk, ahol tölteni szerettünk volna egy hétvégét. De nem kellett sokaig mérlegeljünk, Sydney lett a gyöztes! :o)

A repülö megint egyszer a 400 km-rel odébb lévö Christchurchböl indult, ahova kivételesen nem a sajat kocsinkkal mentünk, hanem a távolsagi busszal! 6 orás volt az ut, de legalább nem kellett egyikönknek sem a vezetésre koncentrálnia, nem is beszélve arrol, hogy a parkolással sem kellett igy törödnünk!

Christchurchben egy éjszakát aludtunk, mert csak másnap (hajnali 4-re) kellett a reptéren lenni. Gyönyörü napfelkeltét éltünk meg a gépen odafelé!

Péntek délelött megérkeztünk “Szindi”-be (uj elnevezésünk azota Sydney-re). Mivel egyikönk sem volt még ott, leültünk még a reptéren a kis utazási könyvünkkel együtt megbeszélni a háromnapos haditervünket egy csésze kávé mellett (na meg egy kis csokit is ettünk).

A sürüre tervezett programunk, na meg a kiismerésünk hianyossága miatt célszerünek tünt venni egy városi bérletet, amivel a metrotol kezdve az összes hajora felszállhattunk!

Elsönek letettük a csomagunkat a “WakeUp” szallodában, kicsit “kipofoztuk” magunkat (ami azt jelenti, hogy én átöltöztem, Balu meg aludt egyet) és beséltáltunk a belvárosba!

Hát, tudni kell, hogy “Szindi” egy több millios nagyváros, tele turistával, felhökarcolokkal és boltokkal, igy Balu az elsö orákban annyira nem is érezte tul komfortosan magát. De amikor már picit jobban megismerte a város utcáit és már nem érezte magát annyira elveszve a sok ember között, jobb lett a hangulata is!

A kikötöig sétáltunk, Sushi-ztunk, fagyiztunk, fotoztunk, filmeztünk, kávéztunk és megnéztük a hires Opera Házat, ahová este be is ültünk megnézni a Shakespeare “King Lear” cimü szindarabját!

Szombaton már reggel felszálltunk a vonatra, ami 1 ora utazás után letett minket a “Featherdale Park” állatkertben, ahol kenguruk és madarak szabadon ugráltak ill. repültek a sétálok között, koalamacikat lehetett simogatni és etetni, oriás denevérek logtak a fákrol és olyan állatokat láttunk, amikröl még hallani sem hallottunk!

Délután visszamentünk a belvárosba. Ott találtunk egy szuper csokibárt, ahol fantasztikus csokis kapucsinot és forro csokit szolgátlak fel nekünk egy kis csokifondüvel köritve. Még Svájcban sem láttunk ilyet! Utána megnéztük (jo alaposan ;-) ) az “Aquarium”-ot, ahol az édes- és sosvizu állatvilágot mutatták be. Persze készitettünk egy halom képet!

Mire befejeztük már kezdett esteledni, igy már csak rövid idönk maradt, hogy a “Darling Harbour” kikötöben igyunk egy kis borocskát és élvezzük a naplementét!

Utolso nap már korán kimentünk a “Bondi Beach”-re (gyönyörü hires szörf strand) busszal (sajnos fürdeni nem volt szabad), ott kicsit napoztunk és pihentünk, majd visszamentünk a városba, beültünk a világ legnagyobb IMAX mozijába és megnéztük az “Alice in Wonderland”-et 3D-ben, ami fantasztikus volt! A film nem volt nagy cucc, de mi a film közben végig azon nevettünk ahogy állt rajtunk az oriási 3D-s szemüveg! Tiszta moka volt!

Mozi után felkaptuk a cuccainkat a szállásrol és már mentünk is megint ki a reptérre, ahonnan a gépünk este megint indult vissza Christchurchbe! Ott ismét aludtunk egy éjszakát, délelött eljárkáltunk a városban, oriásit reggeliztünk és sütiztünk, aztán dél körül indult a buszunk haza Dunedinbe, ahova hulla fáradtan, de egy csomo élménnyel gazdagabban érekeztünk vissza.

Nach einer Nacht in Christchurch verbringend startete unsere Reise nach Sydney in einem wunderschönen Sonnenaufgang, den wir aus dem Flugzeug aus bestaunen konnten.

In Sydney angekommen, setzten wir uns noch am Flughafen bei Kaffee und Kuchen zusammen und stellten einen Dreitages-Plan auf, damit wir bloss nichts wertvolles aus unserem Wochenende ausschliessen! Wir kauften uns ein Ganznetz-Abonnoment, mit dem wir in ganz Sydney sorglos alle öffentliche Verkehrsmittel benutzen konnten.

Am Samstag besuchten wir nach einer einstündigen Zugfahrt den “Featherdale Park”, wo Känguruhs und verschiedene Vögel frei herum hüpften resp. flogen, wir Koala Bären streicheln und füttern durften und wo wir sehr viele uns noch unbekannte Tiere kennenlernen konnten.

Als erstes stellten wir unser Gepäck im “Wake Up” Backpackers ab, bretzelten uns etwas auf, was soviel heisst, dass ich mich umzog und Balu sich zu einem Nickerchen hinlegte! ;o)

Danach spazierten wir gemütlich zum Hafen, zum Opernhaus und assen Sushi und ein Eis! :o) Ab Abend stiegen wir (mit unserem Abo!) auf eine romantische Fähre, die uns dabei behilflich war, dass wir uns total verirrten! Mit der Hilfe von einigen liebenswürdigen Einheimischen fanden wir dann wieder zurück zum Opernhaus, wo wir das Stück “King Lear” von Shakespeare anschauten … 3 h lang!

Zurück in der Innenstadt schauten wir uns am Nachmittag die Salz- und Süsswassertierwelt im “Aquarium” an und tranken bei Sonnenuntergang gemütlich ein Gläschen Wein im “Darling Harbour” Hafen.

Am nächsten und somit an unserem letzten Tag in Sydney nahmen wir den Bus zum “Bondi Beach”, der für seine vielen Surfer bekannt ist! Der Strand war wirklich traumhaft, und wir genossen das schöne warme Wetter. Danach gingen wir wieder zurück in die Stadt, schauten uns zum Abschied “Alice in Wonderland” im weltgrössten IMAX-Kino in 3D an und nahmen dann am Abend den Flieger zurück nach Christchurch, wo wir um Mitternacht ankamen!

Am Montag Nachmittag kamen wir dann wieder in Dunedin an, totmüde zwar aber um eine Menge unvergesslicher Erlebnisse reicher.